a problematika térképe

lepergett az életed két
szemed előtt, képtelenség

félelemben élned, ha még
nem lep el a végtelenség

múlnék, néha kétséges,
hogy zuhannék-e mindhalálig

ítélkezz hát felettem, ha nem ismersz,
hisz úgyse számít

mit gondolsz, én mit gondoltam,
mikor letekintettem

az ablakomból, tériszonnyal,
felhőtlenül, jókedvvel?

ragyogó

félhomályban fényáradat köszönt be az ablakodon
régen volt, hogy tekinteted ragyogott az alkonyokon

szabályt szegve, nem ismerve önmagadat feledvén, hát
észrevetted, mi a kulcs, és magától nyílt ki a vén zár

körbe, görbe gondolatmenetáradat folyót alkot,
ott, ahol a kosz, a por, a semmittevés uralkodott

lángelméjű, csodálatos, elképesztő világok már
megnyíltak előtted, végtelen az út, hol senki se járt