elmetenger

fényben úszó zúzmarák az
esti ködben fáznak,

ó, te csendes, deres világ
bár az enyém lennél..
bárcsak!

fejthetetlen fejvesztve,
feledthetetlen fejvesztőben,

elveszetten keringek,
és esélyes, hogy megőrültem.

mutass utat, magad mellett,
figyelj rám, s az elméd

figyel majd rád, megkérdez,
te válaszolsz és megvéd.

jelzőfény

szemeidben napsugarak
ölelik át létem,

érzem megvadulok,
felrobbanok, önmagam
sem értem.

csak a szél fúj,
s csak az eső esik,
ránk szakad az ég is,

érintésed várom, de szép álom,
vagy valóság ez mégis?

sugaraid vesd rám, kérlek,
világíts tovább

te jelzőfény az éjben,
te távoli barát.

képzelet lelet

élvezet a képzelet,
a gondolat, hogy van remény,
a mának el, de olyan szép
a jövőkép, hogy mit sem ér.