szublimáló testem,
egy autóban, Budapesten,
elfeledem lelkem,
gondjaimat föld alá temessem?
képzeld,
beléd látok. üvegfalak vesznek körbe téged,
félretennéd bánatod, nem?
de mint mindig, most sem érted.
kérlek,
töröld most ki életed,
vagy kezdj egy újat.
sose bánd, hogy a régi
nem mutat már utat.
ha
elveszett már minden,
és a legkönnyebb is nehéz
ha már igaz barát nincsen,
ez az egész világ lenéz,
én csak
felnézek az égre,
de nem látok mást, csak engem,
ha majd észre veszem végre,
megértettem kit szerettem,
kiben láttam én a rosszat,
csekély gyorsasággal üldöztem,
hányszor mondtam neked, hozd hát,
mikor álmaimban fürödtem?
