nem a lélek tesped,
most a közeg az, mi eltaszít,
az érzelemmentesseg,
minden ember szava megvakít.
az ország, melyben élek,
s melyben te élsz, igen kárhozó
a gondolat-tengerek útján
az jar csak, ki álmodó.
hogy van az, hogy nem fogom fel,
miért ilyen e környezet,
és mégis az vonzz téged is,
mi eltaszít, ez förtelem.
bár olyan társadalmunk lenne,
hol boldogságunk dominál,
mint gyerekkori gondmentesség,
minden nap egy új világ.
érzelmek kavarnak fel,
mint folyókat a szél,
én remélem, ki mas utat jár,
egyszer hazatér.
