nyugat

kavalkád
a gondolat-
menetszél
fújja arcomat,

már holt az idő
és a szó,
én azt sem
tudom, ki a jó.

egyre szürkébb
ez a környék,
bár nem volt
soha élet benne,

egyetlen egy
dolog, csak
egy ember volt,
ki kiszínezte.

eltűntél, távolodsz,
emlékezz, ki voltál,
nem tudom felfogni,
ki miatt változtál.

tekintetmentes

nem értem meg,
milért kell ez,
és miért nem tudsz
már visszatérni,

itt vagyok,
de nem leszek,
és késő lesz
elnézést kérni.

kívánom, hogy észrevedd
és feldolgozd az
embereket,

segíteni próbálnak,
míg mások már csak
elterelnek.

állj hát fel,
vagy dőlj össze
és legyél végre
átlagos,

egyre inkább
hidegen hagy
miért vagy éppen
bánatos.

nem számít, ha
az hagy el,
ki egyre inkább
tönkretesz,

aki voltál,
gyönyörű volt,
nem kéne,
hogy elfeledd.