félhomályban fényáradat köszönt be az ablakodon
régen volt, hogy tekinteted ragyogott az alkonyokon
szabályt szegve, nem ismerve önmagadat feledvén, hát
észrevetted, mi a kulcs, és magától nyílt ki a vén zár
körbe, görbe gondolatmenetáradat folyót alkot,
ott, ahol a kosz, a por, a semmittevés uralkodott
lángelméjű, csodálatos, elképesztő világok már
megnyíltak előtted, végtelen az út, hol senki se járt
